- „De jó Neked, hisz Neked olyan könnyű, Te egész nap otthon vagy, úgy irigyellek!”
Számomra nem volt ennél dühítőbb, bántóbb, elszomorítóbb mondat, ami csak felém érkezett, amióta otthon voltam az első gyerkőcömmel. Talán ezért is érzem annyira szívügyemnek annak tisztázását, hogy nem minden gyeses anyuka élete egyforma. És egyáltalán, nem is értem, miért lett a „gyeses anyuka” kissé pejoratív hangzású, gyakorlatilag az otthonülő, semmittevő, egész nap pelusozó és porszívózó nő negatív kicsengésű megfelelője.
Véleményem szerint, mivel alapjáraton is több típusa van a nőknek, a gyeses korszakot sem éli meg mindenki egyformán. Vannak nők, akik fiatal felnőtt koruktól (de lehet, hogy már korábban) kezdve karrierről álmodoznak, megpróbálnak a munkájukban, hivatásukban olyan szintet és kapcsolatokat elérni, amelyből a sikerek és a karrier születnek. Szeretik érezni, és éreztetni, hogy elértek valami olyasmit is az életben, ami nem csak a magán- vagy családi életük berkein belül dicséretes és becsülendő. Aztán vannak azok a nők, akiknek már egész kislány koruktól kezdve első a család, arról álmodoznak már a Barbie babájukkal játszva, hogy majd férjhez mennek, gyermeket szülnek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy a család fészkük a lehető legnyugodtabb, legszeretetteljesebb legyen. Felnőve ők utánozhatatlan süteményeket, előtte ínycsiklandó háromfogásos menüket készítenek, és mindig náluk van a legnagyobb rend, a legotthonosabb vendégszoba és a legfinomabb aromájú kávé. Ők a külső világ számára nem feltétlenül törekednek hasznosságra, sikerre, ők azon vannak, hogy családjuk és szeretteik számára legyenek sikeres háziasszonyok, feleségek, édesanyák (később még lesz szó ezen világokról, dicséretükről és kritikájukról bővebben).
Mindkettő teljesen rendben van. Mint ahogy a harmadik csoport is, aki ötvözni próbálja a kettőt, ami – bár nem lehetetlen – de meglehetősen embert próbáló feladat. Nekik ugyanis szembesülniük kell azzal, hogy a gyermek születése után egy teljesen új élethelyzet lép elő, a munka most nem fontos, csak a gyerkőc és a háztartás. Ezen a csoporton belül ismét kettéosztanám az – ezúttal nem nő-, hanem édesanya társadalmat: egyik édesanyának tökéletesen elég, hogy otthon van a babával, azaz kifejezetten ráállt lelkileg és szellemileg az otthonlétre, örömet okoz neki és nincs semmiféle hiányérzete. A másik típus bár imádja a gyermeket, és ugyanolyan örömmel töltik el az anyai érzések egy-egy mosoly, vagy alvó pofika láttán, azonban ott az a folyamatos hiányérzet, hogy bár Anyának lenni és gyermeket nevelni vitathatatlanul a legszebb dolog a világon, ám nem érzi – a szó szoros értelmében véve – hasznosnak magát a társadalom számára. Hiányzik neki a siker, (ami nem feltétlenül egy finom palacsinta, vagy egy újabb szó megtanítása ez esetben) a kosztüm, az év végi jutalom és a szakmai elismerés. Sokaknak nehezére esik „átkapcsolni anya-üzemmódba”, pedig ez a világ legtermészetesebb dolga! A nő elmegy gyesre, gyermeket nevel. DE: napjaink rákfenéje, hogy valahogy elterjedt az, hogy a „gyeses anyukának” olyan jó, mert egész nap csak babázgat, és mindenre van ideje. Neki oly könnyű, mert csak játszóterezni kell, meg kotyvasztani a konyhában. Azonban, aki korábban, a gyermek előtt szakmailag aktív életet élt, sikeres nő volt valamiben, feltehetőleg nem esik túl jól neki, amikor a környezete esetleg azt érezteti vele, hogy mennyire egyszerű és kihívások nélküli élete van, és mennyire cserélne vele. Ezt persze lehet egyrészt irigykedésnek netán hátsó szándék nélküli megállapításnak is venni, ám sajnos lehet ennek a mondatnak egy olyan indítéka is, hogy azt éreztessük a gyeses anyukával: „Te most parkolópályán vagy, nekem bezzeg aaaaannyi a dolgom és aaaannyian számítanak rám a munkahelyemen.”
Egy szó, mint száz, a gyerekkel otthon lévő anyukának talán szoknia kell, hogy míg a környezetében élők egyre a sikereikről beszélnek és a sikereiket megünnepelendő koktélpartikról, tőle maximum annyit kérdezhetnek az ismerősök: „és, milyen baba volt ma Áronka?” És ha a kérdező nem épp gyerekcentrikus, már nem is érdekli a válaszod, pusztán udvariasságból tette fel a kérdést. Nehéz dolog, hogy úgy érzed, az életed mostanság akkor éri el maximális sikerérzés-szintjét, ha a gyerekkel sikerül megetetni a zöldborsófőzeléket anélkül hogy visszaköpné, és végre épít is a kockáival, nem csak lerombolja, amit Te építesz neki.
Ez azért lehet nehéz bizonyos típusú nőknek, akik otthonlévő édesanyákká váltak, mert úgy érezhetik, hogy belőlük jelenleg csak a gyerek érdekes az ismerősöknek. Hogy ők pusztán használati tárgyak, amelyet a gyerkőc használ evésre, hordozásra, tisztálkodásra. Azaz a Gyeses Anyuka nem gondolkodó elme, hanem két cici és két ringató kar – legalábbis így érzi, netán mások így éreztethetik vele. (ez egyébként általában a gyermektelenek sajátossága, természetesen, akinek nem inge…). Az ilyen típusú, alapvetően siker- és karrierorientált nő eldönti, hogy megpróbálja kiélvezni az anyaság minden egyes mozzanatát: már kora reggel sétálni indul a babával, friss kiflit vesz a péknél, mosolyogva köszönti a hentest, énekelve lökdösi a gyereket a hintában. Ez egy új és szép érzés, úgy érzi, ha a fene fenét eszik is, kiélvezi azt, amiért mások csak irigykednek, mert vagy még nem, vagy már nem élvezhetik ezeket a csodás perceket. Hadd idegeskedjenek Ők az irodában, amíg mi, anyukák az illatozó virágok között futunk kéz-a-kézben, édesen kacagó gyermekünkkel! Ez a második reggel is ugyanilyen szépen hangzik, bár kicsit talán hamarabb hazamegy a játszótérről. Harmadnap már csak odaint a hentesnek, és arra gondol, most megint menni kell a játszótérre az anyukák közé, akik másról sem tudnak beszélni, mint arról, hogy Juli baba már megint két napja zöldet fosik, és még élvezik is a beszélgetést. Neki azonban ez kevés, az ő számára ez nem elég szellemi kielégülés, végül már a séta is átalakul egyfajta rutincselekvéssé, a nap szokásos részévé. A kegyelemdöfés persze az, amikor a húga / barátnője / ex-kolléganője kijelenti, hogy előléptették / kiküldetésbe megy Amerikába / rábízták egy óriási üzlet megkötését. Persze, ha ezt bárkivel is megosztja, egyből szívtelennek és hálátlannak gondolják (mondják), amiért nem tudja élvezni, hogy otthon lehet a babájával, holott ez a legtöbb nő álma, és ez életünk legcsodálatosabb időszaka, ami soha nem jön vissza! Ez így valóban hálátlanságként hangzik, hogy a Gyeses anyuka szívtelen és minek szül az ilyen egyáltalán, ha nem tudja élvezni.
A másik típusú anyuka vidáman kel reggel, hogy mehessenek a piacra a legszebb paradicsomért, kívülről fújja a babaszakácskönyveket, ismeri az összes játszóteres anyukát és a hozzájuk tartozó gyerkőcök nevét a környéken, mindennap meglátogat legalább három netes fórumot, aktív tagja a Dalocska Babaklubnak és a babauszit sem hagyja ki soha. Na már most, az előzőleg bemutatott anyukából soha nem lesz ILYEN típusú édesanya, ebből a típusú édesanyából pedig soha nem lesz a másik, ugyanis alapjában véve két teljesen különböző habitusú emberről, két totálisan más beállítottságú nőről beszélünk. Ami a fontos, egyik sem jobb, vagy rosszabb, pusztán egyiknek nehezebben megy az átállás, annak az új élethelyzetnek a megszokása, amelyben már egyes egyedül a baba a középpont, az elegáns irodai viseletet felváltja a sportcipő és a kényelmes ruházat, az aktatáskát / retikült felváltja a babatáska és a hátizsák. És aki azt hinné, ez pusztán a külsőségekről szól, és az ilyen nő bizonyára totál felszínes, nagyot téved. Ez ugyanis sokkal többről szól, több vonatkozásban is beszélhetünk a problémáról, ami ilyen élethelyzetben a nők félelmeit, hiányérzetét testesíti meg egyfajta negatív érzésként, amely sajnos beihatja magát a hétköznapjaikba:
- A nők nem csak emberek és édesanyák, hanem NŐK is szeretnek lenni, ennek a státusznak pedig valamilyen szinten lételeme a csinos külső, ami nem csak a frissen mosott hajat és tiszta ruhát jelenti, hanem konkrétan a nőies viseletet, a csajos frizurát, esetleg (aki azt szereti) a hosszú körmöket. Vannak nők, akik bolondulnak a magas sarkú cipőkért, vagy éppen a hegyes műkörmökért, nem csak anyaként, hanem nőként sem vagyunk ugyanis egyformák. Kisgyerek, sőt, baba mellett azonban nem feltétlenül kényelmes, praktikus választás a ruha- vagy cipővásárlásnál a platform cipő vagy a selyemruha, mert mondjuk nincs hova felvenni. Játszótérre, piacra, nagyihoz nem megy az ember ilyesmiben, arra pedig nem mindenkinek van anyagi kerete, hogy két készlet cipője és ruhája legyen, ha mondjuk döntenie kell két darab között, nem biztos, hogy érdemes a szépet ám nem praktikusat választani. Való igaz persze, minden anyukának jár a kikapcsolódás, mindenki eljár néha a barátnőkkel vagy férjjel, amíg a mamák és papák unokáznak, de mondjuk havi két-három (egy, vagy négy) alkalom miatt sem biztos, hogy a selyemkosztümöt meg a körömcipőt választja az ember. Hiába nézegeti a NŐ az Orsay-ben azt az álomszép és nagyon csajos szaténrucit a hozzávaló blézerrel, kintről megszólal a férj, hogy „Szívem, biztos ezt akarod?”, bentről pedig az ÉDESANYA, hogy „Igaz, legyen inkább az a farmer a dzsekivel.”
Természetesen nem feltétlenül csak szaténban és körömcipőben nő a nő, de akinek a számára ez jelenti a szépet, és csinosat, teljesen érthető, hogy nem tölti el boldog örömmel a tudat, hogy mehet farmerban és laposban, mert két öltözetre nem futja a hónapban. És különben is, talán nem is lenne hova, mert szatén okés volt a céges partira, de a barátnős kávézáshoz már lehet hogy túlzás…Magyarán, a NŐ fél, hogy esetleg annyira belekényelmesedik a játszóteres és piacos hétköznapokba, hogy elszalad mellette a divat. Ez nem lenéznivaló dolog, nem vagyunk egyformák. Amikor pedig munka után felugranak hozzá a kollégák az irodából, kicsit lenézően, irigységet erőltetve panaszkodnak: „Olyan jó Neked, hogy nem kell a külsőddel foglalkoznod, mert itthon ugyebár mindegy, de nézz meg engem, ez a kosztüm olyan kényelmetlen, a körmösöm meg csak jövő kedden fogad, és a ruhapénzen már megint nem tudom melyik táskát vegyem meg, jaj, drágám, úúgy irigyellek, Neked most olyan egyszerű, csak kikapsz bármit a szekrényből és mehettek a közértbe.” (és nem, ez nem csak Csinimami problémája)
- A nők nem csak emberek és édesanyák, hanem TÁRSAS, KOMMUNIKATÍV LÉNYEK is szeretnek lenni. Magyarán szólva, aki egész életében emberekkel volt körülvéve, mert a munkája és korábbi élete során folyamatosan emberekkel érintkezett, nem könnyű beleszokni abba, hogy mostantól a nap háromnegyed részében az egyetlen emberi értelemmel bíró lény egy olyan teremtés, akinek legnagyobb sikere a kommunikáció terén a „tyetyetye”, egyik kezével a kutya tányérjában túr, a másikkal meg az orrában talált furcsa valamit keni a tapétára. Arról nem is beszélve, hogy az anyuka szájából annyit hangzik el az addig megszokott „disszertáció”, „meeting room”, „brainstorming” és „konszenzus” szavak helyett a „tutáliber-máliber”, „ábele-bábele fuss” és „kárikittyom édes tyúkom”, hogy már a postára menve is keresgélni kell a felnőtt szavakat, ha hirtelenjében akarunk kimondani egy értelmes, felnőttnek szóló, hivatalos mondatot.
Természetesen erre is lehet megoldást keresni, alvásidő alatt felnőtt (na, nem azt a fajtát J) könyvet olvasni, esti altatás után Híradót nézni orrba-szájba, új szakmát kezdeni levelezőn, internetes sajtót olvasgatni. Azonban, nem mindenki tudja ezekre áldozni az alvásidőt, de erről is lesz még szó. Én is próbálok küzdeni az „elbutulás” ellen, nyelvet tanulni, könyvet írni, minden nap beszélgetni felnőtt barátaimmal és rokonaimmal, ex-kollégáimmal és persze férjemmel, de mivel a nap legnagyobb részében azt hallgatom, hogy „mamabúúú” és azt mondogatom, hogy „din-don-diringó”, nagyon észnél kell lenni, hogy azért képben maradjak felnőtt társaságban is. Persze ott vannak azok a megoldások, hogy Baba-mama Klub, meg játszótéri anyukák társasága, amiket érdemes kipróbálni, hátha ráhangolódik az ember, de idő után ott is átvált a beszélgetés témája a kakis pelusokra és a ki milyen dalt szokott énekelni altatáshoz?- féle eszmecserékre. Hangsúlyozom, nincs ezzel baj, mindenkit más kapcsol ki, de akit ez speciel nem, sanszos, hogy nem az ő számukra találták ki ezeket a fajta társas programokat.
- És hát a harmadik, egyben legjobban elmébe ivódó és ezáltal hangulatot meghatározó tényező, ha valaki egész egyszerűen nem érzi magát kiteljesedettnek a gyermeknevelésben. Több nyelvet beszélő, szakmájukat, munkájukat szerető nők, akik szeretik a sikert és a folyamatos pörgést, egész egyszerűen tehetetlennek érzik magukat otthon, napközben. Ugyanis hiába megy el az egész nap tennivalóval, (pelenkázás-etetés-játék-főzés-pelenkázás-etetés-altatás-házimunka-pelenkázás-játszótér-etetés-mondókázás-játék-etetés-fürdetés-altatás-romok eltakarítása), egyik sem olyan, ami SZELLEMILEG is kitölti az ember napját. Továbbgondolva pedig, ez nem csak a karrierista nők, anyukák szemében okozhat némi negatív töltetet, hanem gyakorlatilag bárkiében, aki ilyen típusba tartozik. Nekik különösen rosszul eshet, amikor eleve minden egyes ismerős úgy közeledik, hogy „mit evett ma Bence?” vagy „Alukált ma a nagyfiú?” netán „Hány kilós is most a pöttöm?” – ugyanis olyan érzést kelthet, MI nem vagyunk fontosak, nem vagyunk tényezők, mert VELÜNK úgysem történik soha semmi egész nap, csak a gyerkőccel. És ez, valljuk be, tényleg jobbára így van. Oké, megkérdezheti azt is az ismerős, hogy „És, mi jót főztél ma?”, de általánosságban véve ez inkább udvariassági kérdés, semmint valódi kíváncsiság.
Tehát a nőcis ruhák, elmét csiszolgató és szórakoztató felnőtt kommunikáció fekete lyukai után még hiányérzetet kelthet a siker, a hasznosság érzésének általános kimaradása is a Gyeses Anyuka életéből. Hangsúlyozom: NEM vonatkozik minden édesanyára, de sokakra bizony igen, csak valaki még magának sem tudja megfogalmazni, mi az, ami hiányzik, csak érzi, hogy valami nem frankó – és sok esetben ilyenkor sütik rá az anyukára, hogy „Neked semmi sem jó, örülj, hogy babázhatsz, más bezzeg a fél karját adná érte!” vagy „Hát, ez bizony szülés utáni depresszió, keress fel egy orvost, de gyorsan!”
Ezek ellen nincsenek univerzális tanácsok, de próbálkozni lehet: meg lehet próbálni keresni egy olyan öltözködési stílust, ami egyszerre csajos és kényelmes, lehet folyamatosan kapcsolatot tartani kollégákkal, barátokkal, akikkel MINDENFÉLÉRŐL tudunk beszélgetni, és elménket csiszolandó minden nap meg kell próbálni legalább húsz percet (ennyi talán mindenkinek akad) felnőtt dolgokkal tölteni, elolvasni neten a híreket, vagy mondjuk hetente egy órát nyelvtanulással tölteni. Nekem a könyvírás is segít, mert olyan kikapcsolódás, amivel azon túl, hogy célt szeretnék elérni, mégiscsak megsanyargatom az agytekervényeimet, hogy értelmes, ám közérthető módon fogalmazzak. Akinek nincs írói ambíciója (vagy vénája), olvasson, nem babaápolásról szóló, hanem szépirodalmi, vagy szakmájába vágó könyveket. Ez utóbbi még abból a célból is tökéletes választás, hogy otthoni kényelemben képezheted tovább magadat hivatásod területén. Ha ehhez sincs hangulatod, energiád, kereshetsz valami új hobbit, amiben sikeres is lehetsz akár, tök véletlenül találtam rá egy olyan internetes oldalra, ahol mindenféle saját készítésű dolgot (tényleg bármit) lehet feltenni és árulni, amikor kicsit utánanéztem, mégis mennyire működik, szép számmal voltak olyanok, akiknek üzletként is bejött a dolog, nemcsak időtöltésként.
Sajnálgató, (ál-)irigykedő mondatokat hangoztató ismerőseiteket pedig finoman kérjétek meg, hanyagolják a közeljövőben a „Neked könnyű, egész nap otthon vagy!” mondókát. És természetesen, Kedves Gyermek nélküli Ismerősök, igaz, hogy reggel nekünk nem kell munkába mennünk, ám fel tudom idézni azokat a reggeleket, amikor a hajnali ötös peluscserés, mindenféle azonosíthatatlan folttal átáztatott lepedőt és matracot kimosós, fél hatkor szoptatós, majd pótlásként tápszermelegítős, pocakomon ugráló hatórás „Játsszunk már-játsszunk már” nyafi előtti időszakban még reggel fél nyolckor a második kávémat iszogatva, csini ruhában, cigit szívva arra gondoltam, hova is csücsüljünk be meló után a csajokkal, és van-e még időm egy pirítósra szalonnával, hogy beérjek fél kilencre az irodába. És igen, arra is emlékszem még, amikor anno délután öttől enyém volt a világ, a „kötelező körökön” (házimunka) kívül szabadon eldönthettem, mivel töltöm a délutánt és az estét. Gyermektelenül, vagy már nagykorú gyerekkel ugyanis a nő este kilenc-tíz magasságában betesz egy DVD-t, a párjával van, olvas, vagy alszik, az anya pedig talán pelenkáz, altat – ötödjére – vagy a délután kimaradt főzést kezdi bepótolni. (AKINEK NEM INGE…ez itt különösen fontos, ugyanis ez csak azoknak szól, akiknek MÉG fogalmuk sincs, mit jelent, amikor majd egy 10 kilós kis teremtmény lesz életetek legkeményebb főnöke! Mert bár kirúgni, vagy fizut megvonni nem tud, ha nem tesztek meg valamit időben, de hogy a dobhártyaszaggató üvöltése minden idők legnagyobb vezérigazgatói lebajszintásnál keményebb, az egyszer biztos.)
Mindazonáltal, kötelességemnek érzem még egyszer kihangsúlyozni, hogy nem tartom a gyermeknevelést unalmas, kihívások nélküli kötelességnek, csak éreztetni szerettem volna, hogy nem mindenkinek sikerül ugyanolyan könnyedén venni az otthoni évek akadályait. A babanevelés szép és örömökkel teli évekkel ajándékoz meg minket, édesanyákat, de nem esik jól másoktól olyan mondatokat hallani, amellyel elvesznek a gyesen/gyeden töltött évek örömeiből. Ugyanis sok édesanya számára a gyeses időszak örömét és boldogságát valójában nem maga a gyesen lét, hanem a KÖRNYEZETÉNEK a hozzáállása homályosítja el, rongálja meg, végső esetben teszi tönkre.