Erre nagyon egyszerű a válasz: ha túlfélted azt a gyereket. Vagy mégsem olyan egyszerű? Ugyanis adott a kérdés: Hát lehet egy gyermeket túlfélteni? A szülő kötelessége az aggódás, a féltés, hogy óvja, vigyázza azt a kis lényt, akit megteremtett, akit mindennél jobban szeret. Létezhet-e túlféltés egyáltalán, ha a szemünk fényéről van szó? Ki is tehát az anyukák értelmezésében a Paramami?

• már terhessége idején abbahagyja a futást, a tornát, az egészségtelen dolgok evését (értsd: kicsikét bio-rajongóvá válik – igen, a kategóriák között vannak ám átfedések)
• terhesen sem megy vízbe, mármint tömegvízbe (strand és társai), mert fél a baciktól, nem megy vendéglátóipari egységbe, mert fél a dohányfüsttől, nem utazik tömegközlekedési eszközön, mert fél a betegségektől.
• Szülésnél bent kell lennie apucinak, hogy nyugtatgassa, a baba lélegzik még, nyugi, nem fog a zsinór a nyakára tekeredni, nyugi nem lesz császár, vagy ha igen akkor nyugi, nem fog fájni.
• Hazaérkezés után három hónapig ki sem teszi a lábát a babával a lakásból, mert még gyenge a kicsi immunrendszere és túl hideg / meleg / szél / pára / ember van kint.
• Szoptatás alatt nem iszik még egy pohár bort sem, kicsit szintén bio-táplálkozóvá válik.
• Nem ad a gyereknek kínai csörgőt a kezébe, mert nehogy lenyeljen valami apró részt ami letörik arról az olcsó szarról.
• Amint kicsit beüti a keze kisujját az ajtófélfába, azonnal rohan az orvoshoz
• Nem ad használt ruhát a gyerekre, nehogy az előző gazdi bacijai még rajta legyenek a ronda influenzás időszakból.
• Nem vesz használt játékot, ugyanezen okból kifolyólag, sőt, az összes használtcuccos az ördög találmánya.
• Bekapcsolja a légzésfigyelőt (nem bérelt, hanem vette, a legdrágábbat, mert csak abban bízik) és utána éjjel is harmincpercenként felkel, hogy megnézze, működik-e. Ha nem biztos abban még így sem, hogy a baba veszi a levegőt rendesen, a hátára teszi a kezét. 
• Amikor a gyerek mászni kezd, eltesz minden egyes tárgyat derékmagasságig, mert hátha fel is kapaszkodik, és akkor ne legyen baj. Gyakorlatilag a lakásában derékmagasságig SEMMI nincsen.
• Eladja a macskát, kizárja a kutyát, kereskedésbe adja a rágcsálókat, nehogy megfertőzzék a babát.
• Amikor a gyerek feláll, azzal az átlátszó, pukkanó buborékos csomagolóanyaggal tekeri be a gyereket, legalábbis elgondolkodik rajta, nem kéne-e.
• Jár a gyerek mellett, két karját köréje téve, nehogy elessen, ha megbillen. Akkor is, ha homokban jár a gyerkőc, vagy ágyban, párnák közt.
• A légzésfigyelő még hároméves korban is az ágyikó végében figyel.
• A játszótér az ördög találmánya, mert a homokozóban ülve csak bacit lehet elkapni meg felfázni, meg napszúrást kapni, mert megenni a piszkos homokot, a mászókáról csak leesni lehet.
• A csúszda az ördög találmánya, azon gyerek még nem maradt fent.
• A bölcsődei gondozónők messziről kerülik, mert naponta háromszor bejár kérdezősködni, hogy ugye ráadták-e a bélelt zoknit a gyerekre, és a pótfülvédőt és a párnázott játszósgatyót, és beadták-e neki a vitaminokat, mind a hatot?
• Nem viszi a gyereket az utcára 10 fok alatt és 25 fok felett. Esőben még az ablakokat is bezárja.
• Nem bízza a gyermeket senki másra az égvilágon, csak a kötelező esetekben. Inkább magával viszi a nőgyógyászati éves kontrollra is, mert nem bízik senkiben.
• Minden szabad percében EU-s ajánlásokat olvasgat, hogy a gyermeke az Unió által javasolt legnagyobb biztonságban legyen.
• Mindenből a legdrágábbat veszi, mert az olcsó szar.
• Ha a gyereked a játszótéren véletlenül fellöki az övét, MENEKÜLJETEK.

Ezek volnának az anyukák véleményei összefoglalva a Paramamikról.

 Az én véleményem az, hogy bár mindentől úgysem tudjuk megóvni a kicsit, akkor legalább attól próbáljuk meg, amitől sikerülhet. Azaz nem gátolhatjuk meg, hogy szaladgálás közben elessen, de azért, ha a konnektor mellett szaladozik, érdemes elterelni onnan.

 Ma este olvasgattam internetes kérdezős-válaszolós oldalon olyan kérdéseket, hogy „Paramami vagyok, ha légzésfigyelőt használok 23 hónaposan?” és „Paramami vagyok, ha nem adok a kilenc hós fiam kezébe babakekszet?”. Elszomorított, és egyben el is gondolkodtatott, hogy ha nem szeretünk egy bizonyos szót magunkra pejoratívan hallani (márpedig a Paramami anyukanyelven sértés, kár is tagadni), akkor miért használjuk magunk is a kifejezést? Hiszen ezzel pont népszerűsítjük! Sokan talán nem is hallották eddig, megkérdezik, hogy miért, az mi? Erre meg majd jönnek az egymást felvilágosító válaszok, hogy „az, ha hungarocellbe burkolod a gyereked”, stb., tehát jó kis lavinát lehet elindítani. Egyébként ez általánosan igaz, minden sértő, bántó, piszkálódó divatkifejezés (a Paramami, a Bioanyu, az Ősanya, bármelyik) szájhagyomány útján terjed. Aki pedig sértőnek találja, és nem használja senkire, hanem Őrá használták, akaratán kívül is terjeszti a gúnynevet, ha panaszkodik róla, vagy visszaigazolásért folyamodik, hogy „Nem, nem vagy az.”

 Paramami ellentéte egyébként Felelőtlen Anyu, aki ha megszól azért, mert nem denszingelsz nyolc hetes terhesen, hótbiztos azt gondolod róla, hogy ő meg tuti hogy kilenc hónaposan is szívja a hülye bagót, meg vedeli a vodkát két szoptatás között. Ha egyáltalán szoptat, mert Felelőtlen Anyu tuti inkább adja azt a műanyag tápszert, amitől úgyis csak meghíznak a babák meg allergiásak lesznek és leszoknak cicikéről is. Ha gondolod, az egy dolog, én úgy gondolom, azzal nincs különösebb baj, a baj ott kezdődik, ha ezt meg is osztod vele. Ugyanis negatív gondolatai bárkinek lehetnek, emberek vagyunk. Azonban a gond ott kezdődik, ha gondolatainkat szavakká alakítjuk, ugyanis a rossz embert (jelen esetben a bíráló, mindent mindenki másnál jobban tudó anyukát) nem a gondolatai, hanem a kimondott szavai különböztetik meg a jó embertől (a szelíd, csak a maga, nem a más gyermekét nevelő édesanyától). Persze itt is igaz, hogy a józan ész határai szerint azért lehet figyelmeztetni bárkit, ha veszélyes, amit csinál, de ezt lehet finoman, kulturáltan, előítéletektől és találgatásoktól („tuti, hogy Te meg ezt, meg ezt csinálod”) mentesen. Aki megérti, hol a határ a másik bántása, és a jó tanács között, nem fog vitákba keveredni. Már persze akkor, ha a másik fél is ismeri a kettő közötti különbséget.

De térjünk vissza a kérdéshez: van-e olyan, hogy túlféltés? Hol rejtőzik a határ az egészséges óvás és a túlaggódás között? Mindenkinek máshol. Bár ezekben a dolgokban máshogy gondolkodunk, a fontos, hogy mivel UGYANARRÓL a gyerekről van szó, meg tudjuk beszélni. Mivel ha két anyuka, vagy két apuka beszélget ilyen formán a két saját, illetve egymás gyerekeiről, egyrészt nehezebb a dolog, mert nincs joguk beleszólni a másik nevelésébe (tanácsot adni kéretlenül meg ugyebár nem illik), másrészt könnyebb, hiszen az Ő gyereke, Neked azzal nem okoz SEMMIFÉLE hátrányt, ha kicsivel jobban, vagy épp kevésbé aggódik. Tehát, túlféltés szerintem nincs is, vagy ha van egy nagyon erőltetett és mű fogalom. Ugyanis mindenkinek mást jelent(ene) ez a fogalom, és ezzel el is veszítené a tárgyát, azaz nem lenne egy univerzális mércéje, mert ami az egyiknek túlaggódás, a másiknak a természetes védelmezés. Amely tett az egyik anya szerint túlaggódás, a másik anyuka szerint a tett hiánya pedig felelőtlenség – ki tesz igazságot? Ilyen formában senki. Mindenki a SAJÁT gyerekéért felel, a saját gyereke nevelésének kérdésében pedig SAJÁT maga szab határokat. Ha ezt elfogadjuk, máris kevesebb vitába bonyolódhatunk bele.

 Itt egyébként leírnék egy sztorit, ami úgy gondolom, hasznos lehet, és ami egy neten feltett kérdés és a rá érkezett válaszok alapján jutot eszembe, cirka két hónapja esett meg velünk a történet. Tehát, egy anyuka feltette a minap azt a kérdést, hogy „Kisfiam leesett az ágyról, és beütötte a fejét, nem látszik semmi, nem álmos, és nem hányt, vigyem orvoshoz?” – A válaszok teljesen vegyesek voltak (nem szó szerint idézek, hanem csak a lényeget, de a szóhasználat egyezik):

• Ne vidd, ha nem hányt, nincs baj, ne legyünk már Paramamik!
• Nem tudom, én lehet hogy elvinném, de nem biztos.
• Minek? Miért kell mindentől féltetni azt a gyereket, nem lesz baj!
• Vidd el azonnal, lehet bármi baja, belső sérülés, inkább vidd el feleslegesen, mint hogy homokba dugd a fejed!

Én pedig leírtam a hölgyeménynek, hogy én mit tettem, amikor Levi lebucskázott az ágyunkról két hónapja. Lemostam a pofiját (kicsit felszakadt a szája), és felhívtam az ügyeletet, megkérdeztem mi a teendő, vigyük-e be, vagy sem? (Az ügyeletet egyébként a baba kiskönyvébe írta be a védőnőnk, de interneten is villámgyorsan meg lehet találni). Azt válaszolta a kedves hölgy a vonal túlsó végén, hogy amennyiben fejre esett, vigyük be, ugyanis MINDEN ESETBEN koponya röntgen ajánlott ilyenkor, ha koppant is a buksi, és nem 5 centiről történt a dolog. Hívtam apuékat, bevittük (Zsolti éjjeli műszakban dolgozott), megvolt a röntgen. A Bethesdában voltunk egyébként, a gyermekorvos egy végtelenül kedves, és zavarba ejtően fiatal doki volt, nagyon értett a gyerekekhez és a hivatásához. Amikor megnézte a röntgen-felvételt, azt mondta, hogy minden fejre esés esetén be kell menni, és amennyiben a kicsi egy éven aluli, éjszakára is bent tartják adott esetben megfigyelésre. Levi fotóján nem látszott semmi, de azt tanácsolta, figyeljük, ne engedjük nagyon őrjöngeni (azaz szaladgálni, és kérte, a játszótéri mókát is hanyagoljuk) 1-2 napig, ugyanis amennyiben belső koponyasérülés van, az a röntgenen nem látszik, és 24-48 órán belül kiderül. Az, hogy nem hányt azonnal (sok anyuka ezzel el is intézi, hogyha az esést követően nem adta ki a baba a vacsorát, akkor kutya baja), nem jelenti azt, hogy mondjuk az éjszaka közepén nem is fog, tehát fokozott figyelem, és azonnal menjünk vissza, ha gond van.

 Örültem, hogy ennyire körültekintőek az orvosok, és hogy nem veszik félvállról a dolgot. Tanácsolom minden anyukának – ha megengeditek – hogy fejre esés esetén hívjátok fel az ügyeletet, megkérdezik hány centiről esett, milyen „szögben”, és a lelkiismeretesek azt fogják tanácsolni, menjetek röntgenre. Nem leszel Paramami, csak körültekintő. Én az ilyesmire azt mondom: Inkább menjen az ember feleslegesen, mint hogy ne menjen, és egy életen át küzdhet a lelkiismeretével, ha ne adj’Isten BÁRMI történik. Egy anya feladata és kötelessége a gyermek védelme, akkor is, ha éjjel van, akkor is, ha kinevetnek az interneten, hogy Paramami vagy, és akkor is, ha nem hányt azonnal, vagy nem jár körbe-körbe a szobában szédelegve.

 Ide kapcsolódik még az a dolog, amikor nem anyuka, hanem gyermektelen ember nevez minket túlféltőnek, túlaggódónak, Paramaminak. Ezt én egyszerűen lerendezem, mindössze ennyivel: „Ha lesz gyereked, Neked is lesznek határaid, amikor biztonságot érzel, és amikor aggódsz, ezt nem tudod szabályozni, belülről jön. Onnantól, hogy szülsz, kötelességed megvédeni a gyerekedet azoktól a veszélyektől, balesetektől, amiktől csak tudod. Amiktől pedig nem tudod – aggódsz, hogy ne is legyen szükség rá.”