Ha már játszótér, akkor megemlítendő az Anyatigris is, aki mindig, minden esetben támadásra készen ugrik rá bárkire, aki kicsit is negatív hangulatba hozza gyermekét. Ez annyiban teljesen normális, hogy mindenkinek kötelessége védeni kicsinyét a külvilágtól, ám igen nehéz megtalálni a határt a valódi féltés és a helyzetek túldramatizálása között. Természetesen, ha egy másik gyerkőc nyakon vágja a picinket, rá szólunk a gyerekre, hogy „Ilyet nem szabad csinálni, mert fáj neki”, azonban vannak anyukák, akik csak annyit látnak, mikor odanéznek gyermekeikre, hogy a kicsi sír, a mellette álló pedig meg van szeppenve, mégis azon nyomban biztosan benne, hogy a másik gyerkőc okozott valamilyen módon fájdalmat, vagy negatív érzetet a sajátjuknak. Ilyen esetben sok anyukából tör elő az Anyatigris, a pontos háttér információk ismerete és a történtek látta nélkül, mondhatni azonnal ítélkezünk. Ez azonban nem a megfelelő mód a probléma elintézésére, hiszen azt sem tudjuk, mi is történt valójában.

 Az Anyatigris másik megjelenési formája az az anyuka, aki rászól minden gyerkőcre, aki megnézi gyermeke játékait, véletlenül beszórja homokkal szitálás közben, vagy belekapaszkodik játék közben a homokozóban. Ezek tipikusan azok az esetek, amikor a kicsik, akik a könnyeket okozzák (okozhatják) saját gyermekünknek, abszolút véletlenül, akarat nélkül tették, amit tettek. Ilyen esetekben beleavatkozni a dolgokba és rászólni a másik picire a dolgok túllihegését jelentheti, saját csemeténkben pedig felkelthetünk egyfajta félelemérzetet, amire pontosan MI magunk hívjuk fel a figyelmét azzal, hogy a füle hallatára rá szólunk a másik gyerekre. Ez okozhat a gyerekekben egy olyan érzetet, hogy a játszótér nem biztonságos, ezért minden gyerektől érdemes megtartani a két lépés távolságot.

 Sokszor nehéz megtalálni a határvonalat aközött, hogy valóban szükséges-e a védelmezés, vagy a kicsik elintézik egymás között a dolgot, netán észre sem vették, mi történt, ugyanis játék közben egyik a másikba kapaszkodott, elborultak, ám játszanak tovább. Nehéz, ám nem lehetetlen. Érdemes először mindig átgondolni a következőket:

• Okkal csinálta-e a másik gyerkőc, amit csinált, vagy teljesen véletlenül?
• Okozott-e egyáltalán BÁRMI fájdalmat, bántódást a mi gyermekünknek?
• Van-e egyáltalán annyi idős a másik gyerkőc, hogy megértse, ha rámordulsz, vagy annyira kicsi még, hogy megriad, és sírni kezd?

Ha a másik gyerkőc még picike, nem értheti, mi a bajod, miért lettél ideges, és miért sír a másik apróság ott mellette, hiszen ő csak játszott, ebben az esetben pár halk és kedves szóval el lehet mondani, hogy fáj a kicsinek és azért sír. Amennyiben azonban valóban akarattal, nagyobb gyerek okozta a problémát, talán érdemes az anyukájának szólni, hogy magyarázza el a gyermekének, hogyan nem szabad viselkedni a nála kisebbekkel.