A Csinimami az, akit sokan szidnak, ám titkon legalább ugyanennyien irigyelnek. Csak azért nem írom, hogy mindannyian, mert mindig, minden téren vannak kivételek. A Csinimami megítéléséből, mivel definiálásának nagy részét irigység szüli, származik talán a legtöbb tévhit és a legnagyobb általánosítás. Azaz, a Csinimami az egyik leginkább előítéletes kifejezés, amely a legtöbb elhibázott találatot rejti magában. Először is azonban tekintsük át, mit is jelent Csinimaminak lenni a közönség szavazatai alapján:

• Amikor megtudja, hogy terhes, első gondolata: „nem fog rám jönni a partiruhám!”
• Második gondolata: „Hogy fogok kinézni, mint aki megevett a fél görögdinnyét!”
• Hogy megelőzze a további negatív gondolatokat (mert természetesen a babának ő is örül), azonnal rohan edzeni, felemeli a futás adagját, az orvosával pedig konkrét alakkarbantartó menetrendet egyeztet, hogy a baba kárára azért ne menjen. Vagyis ne nagyon.
• Kismamatornára jár.
• Kismama jógára jár.
• Kismama aerobicra jár.
• Hatféle olajjal kenegeti a hasát, hogy ne legyenek szülési csíkjai, és sírógörcsöt kap, amikor azt olvassa a krémek dobozán: „Nem nyújt száz százalékos védelmet.”
• A haját természetesen még a szülés előtti napon is befesteti, hogy csinos legyen a fotókon. 
• Műkörme van, aranybarna bőre. Igen, még terhesen is barna a bőre, de ha nem szolitól, akkor elmegy és beruház a barnító-spray-s 50 alkalmas bérletre.
• Kismamaruháit varrónővel varratja, a Cosmo aktuális és legújabb trendajánlása alapján, csak gumírozott derékkal.
• Amikor elfolyik a magzatvíz, gyorsan sminkel és frizurál, mert nem akar slampos lenni a szülés alatt (sem).
• A kórházba hatféle csipkés hálóinget, szőrös, cuki kis papucsot (pici sarokkal) és mindehhez hozzávaló selyemköntöst visz. Plusz vendégfogadó ruházatot. Nyolcat, hogy soha ne lássák ugyanabban.
• Többet veszi kézbe a tükröt, mint az újszülöttet.
• A rózsaszín mobilja folyamatosan csörög, és mindenkinek arról mesél, miféle borzalmakat kell átélnie a sok zombiként csoszogó, lepukkant kismama között és mennyire kitaszítottnak érzi magát.
• Bár nem vallja be, de állatian aggódott, nehogy csúnya legyen a gyerek. A normális anyukák első kérdése: „Egészséges?” Csinimami első kérdése: „Szép?”
• Kórházból való hazatérés után alig várja, hogy lepasszolhassa a gyermeket, hogy végre rendbe tetesse a haját és a körmeit.
• Szoptatni természetesen nem akar, mert akkor oda lennének a szép (és drága) mellei, inkább az a porszerű izé, amit apucival kavartat ki, mert neki épp lakkos a körme.
• Pelenkázni nem mer, büfizetni nem mer, mert rosszul van azoktól a csúnya szagoktól, és különben is félti a húszezer forintos, babarózsaszín, otthoni Nike melegítőjét. Ha meg a negyvenezer forintos, futásra való van rajta, a baba közelébe sem megy, mert abból a cuki kis jószágból valamelyik végén állandóan folyik valami.
• A játszótérre is magas sarkú tipegőben megy, vagy ha nem, akkor a legdrágább, legmárkásabb edzőcipőben.
• Nem ül be a homokozóba, mert homok megy a miniszoknyája alá.
• Nem szaladgál a gyerek után, mert megizzad.
• A nagyik többet látják a gyereket, mint ő, mert délelőttönként hétfőn manikűröztet, kedden tupíroztat, szerdán szolizik, csütörtökön aqua-fitnessezik, pénteken kardiózik, délutánonként meg apával van a gyerek, mert délután anyuka futni jár. Hétvégén pedig koktélozni a barátnőkkel.
• Nem ismeri meg a bölcsis gondozónőket, óvónéniket, mert a férje hordja a gyereket minden nap, ameddig ő relaxál, vagy a szépítő alvást végzi.
• Lemarad az Anyák napi ünnepségről a barátnőkkel tervezett wellness-hétvége miatt. És nem is sajnálja, mert a meghatottságtól úgyis sírna (neki is van szíve, csak pink) és elmosódna a sminkje.
• Fogalma nincs, miket tud a gyerek, mert ha nem a nagyik vagy apuci, akkor a babysitter tanítgatja, ugyanis neki jelenése van a jógaoktatójánál.
• A gyerek minden ruhája – természetesen – márkás és drága.
• A turkáló az ördög találmánya.
• Sosem szól a gyerekre semmiért, mert a nevelés idegeskedéssel jár, az idegeskedés pedig ráncokat okoz. A gyereke ezért elkényeztetett, nyafogó kis akarnok.
• Ha kislánya van, már háromévesen rózsaszín csillámos körmökkel virít, parfümfelhőbe burkolva, vattacukornak öltöztetve, vagy éppen vagány kis farmerszerkóba, mikor épp mit diktál a bébidivat.
• Ha kisfia van, a gyerek gyakorlatilag Nike-reklám. Vagy Adidas. Vagy Puma. Mindegy, csak drága legyen és a legújabb. A frizura természetesen mini David Beckham, és a parfüm is.
• Kislánya csak „kiscsajszim” vagy „mininőcim”, kisfia csak „kispasim”.
• Ruhákra költi a gyerek napközis táborára félretett pénzt, és mindössze azért sajnálja, mert nem lesz egy rohadt nyugodt hete sem egész nyáron, idegeskedés és ráncok nélkül.

 Ezeket gondolják a Csinimamiról, úgy általában. Ez nem véletlen, ugyanis a külsőre dekoratív nőket már egészen az ókortól kezdve a belsejükre vonatkoztatott romlottság evidenciája övezi, miért lenne ez másképpen pusztán azért, mert az illető dekoratív hölgy egyben anyuka is? Sőt, ez a tény inkább egyfajta plusz támadási felületet nyújt az embereknek: ha valóban gondos anyuka, aki sokat foglalkozik a gyerekével, hogy lehet, hogy mégis ennyi ideje van a külsejére? Mert hát a kettő együtt nem megy, ez egyértelmű. Vagy mégsem?

 Nem érzem magam egy Mona Lisának, de festett szőke hajam van, amióta nem szoptatok, szoláriumfüggőségem is visszatért (ami terhességem előtt lett pakolópályára téve), és mivel a szoptatás befejezése után fél évig diétáztam, rámjönnek a húszéves koromban hordott ruháim is. Szeretem a magassarkú topánokat, és a közértbe is felteszek egy finom sminket. Hát, ez már önmagában elég alapot ad arra, hogy csúnya pillantásokat kapjak néha anya-társaimtól az utcán, és sok fejtörést okozott nekem, miért is alakult ez így. Miért is néznek egymásra rondán azok, akik a gyerek után semmit nem változtak külsőre (vagy visszaküzdötték magukat arra az időszakra, amikor külsejük aranykorát élték), és azok, akik sportosabbra, kényelmesebbre vették a stílust, esetleg kicsit felszedtek és nem sikerült leadniuk (vagy még szoptatnak, ezért nem ajánlatos), levágatták a hajukat, hogy a gyerek ne húzza és nem festetik, mert nincs rá energiájuk? És miért társítanak az anyukák (bármely pólus képviselői a kettő közül) egyből gyermeknevelési és egyéb, belső tulajdonságokra vonatkozó általánosításokat is egymás külseje mellé? Én is estem már ilyen hibába, bevallom őszintén. Én is gondolkodtam már azon, miért van az, hogy egy nő, amikor gyereket szül, megszűnik nő lenni, azaz: a kistáskát lecseréli ormótlan hátizsákra, a csinos cipőt sarura, a haját levágatja minél rövidebbre, nehogy a gyerek találjon egyetlen centit is, amibe belekapaszkodhat. Aztán megtaláltam a választ: mert ők így érzik jól magukat. Mert átlényegültek, és a férjeik számára továbbra is nők, csak másmilyen külsejű nők. Nem vagyunk egyformák, van, aki úgyis csinosnak és magabiztosnak érzi magát, ha melegítőben van. Vagy csak egyszerűen nem érdekli, mert úgyis azon jár az esze, mit főzzön másnap, és melyik játszótérre menjenek. Miért lenne ezzel baj? Ha valaki minden nap fürdik, a haja nem zsíros, a körme nem gyászkeretes, miért baj, ha nem festett a haja, vagy nincs legutolsó divat szerinti ruhája?  

 Mindenkinek az életében más kap prioritást, minden életszakaszban. Babakorunkban az édesanyánk, gyermekkorban a játék, kamaszkorban pedig a figyelmünket leginkább lekötő dolgok már elkezdenek megoszlani: van, akinek az első szerelem, van, akinek a lázadás, és van, akinek még mindig a játék a legfőbb gondolata, csak éppen már számítógépen játszva. Tinikorban kicsit megint összefutnak a sínek, azaz megint jobban egy rugóra jár az agyunk: a srácok és a baráti kör, illetve az, hogy megtaláljuk önmagunkat (ezen belül megint eltérések vannak a preferenciák terén: egyiket az foglalkoztatja, hogy felvegyék az egyetemre, másikat az, hogy mielőbb munkába állhasson annál a jópofa cégnél). Amikor nők leszünk, megint szétszakadnak az utak: egyikünk jó feleség szeretne lenni, és mielőbb anya, másikunk klassz állást és megbecsülést akar, harmadik meg sokat utazni és független lenni. Amikor pedig babát vállalunk, bár a baba szeretete állandó és egyformán prioritást kapó mindannyiunk esetében, emellé párosulnak egyéb dolgok, amiket szeretünk, és amikkel szívesen foglalkozunk. Van, aki a babája mellett festegetni szeret, van, akinek minden gondolata az, merre kiránduljon a gyerkőccel másnap, és van, akinél ismét kicsit előtérbe kerül a külseje. Úgy gondolom, a nők élete akkor teljesedik ki, amikor gyermeket kezdenek nevelni, akkor leszünk igazán önmagunk. Mindannyian egyformák vagyunk abban, hogy gyermeket nevelünk, és ehhez a tényhez jön hozzá a személyiségünk, azaz, hogy mit is szeretünk csinálni a gyermekünk nevelése MELLETT. Nem HELYETT, hanem MELLETT. Akinek mindig belőtt frizurája van, ugyanúgy megetette azt a gyereket, mint az, akinek bár csak egyperces műveletbe telt a lófarok, de háromfogásos menüt készített a családnak, vagy megfejtett egy óriási keresztrejtvényt, esetleg megnézett egy filmet, amíg a gyerek aludt. Mert egy teljes manikűr, vagy hajvágás kb. annyi, mint egy torta, vagy egy vígjáték. Mindenki másképp szereti elütni az idejét, amikor a baba alszik és a házimunka is kész. Én olyankor internetezek, a körmömet lakkozom, és a könyvemet írom. Másnap pedig olaszt tanulok és a nyelvvizsgára készülök, de pár éve még a szakdolgozatomat írtam. De megértem azt is, akinek semmi kedve a körmét pingálgatni, vagy nyelvkönyvet böngészni, hanem inkább olvas egyet, netán ledől egy órácskára, vagy kerámiázik, másnap meg palacsintát süt és betesz egy alakformáló DVD-t. Mindenkinek kell, hogy legyen pár órája magára, hogy áldozza a belső, és ki a külső felfrissülésre, megint csak egyéni döntés.

 A probléma ott van, amikor elkezd valaki a másikra mutogatva elméletet gyártani, hogy biztos azért van annyi ideje magára, mert sosem foglalkozik a gyerekkel. Azaz elkezdi heccelni Csinimamit, aki visszavág, hogy ő legalább foglalkozik magával, nem úgy, mint Slamposmami, aki harminc évesen ötvennek néz ki és a férje tuti, hogy fél éven belül megundorodik tőle és keres egy szép, festett hajú, miniszoknyás, szexi nőt. És a vita végeláthatatlan, itt is, mint a többi skatulya esetében, elkezdődik a tyúk és a tojás esete. MI volt előbb? A külsejükkel az átlagosnál többet foglalkozó nők kezdték slamposnak, lepukkantnak hívni a macinacis anyukákat, vagy a lazább, inkább más időtöltést választó édesanyák kezdték a festett szőke, kisminkelt anyukát divatbabának, plázamaminak nevezni? Nem tudom, erre szerintem senki nem tudja a választ, ugyanis Csinimami szerint Slamposmami kezdte, hogy megkérdőjelezte az ő ANYA mivoltát, Slamposmami szerint pedig egyértelműen Csinimami kezdte, hogy megkérdőjelezte az ő NŐ mivoltát. A problémát voltaképpen nem is az oldaná meg, ha megtudnánk, ki kezdte, mert az csak olaj volna a tűzre, hanem az, hogy valaki végre befejezné. Lehet, hogy Te csinosabban öltözködsz, de ő meg sokkal jobban süt. Lehet, hogy a harmadik ügyesen varr, de a negyediknek sokkal jobb a frizurája. Attól még mindannyian lehettek diplomások, vagy épp anélküliek, és mindannyian beszélhettek perfektül németül, vagy épp akár még lettül is, és mindegyikőtök gyereke lehet éppolyan imádnivaló, okos, ügyes kis ördögfióka. Ugyanis ezeket a dolgokat baromira nem befolyásolja az, hogy mivel töltöttétek azt a ma délelőtt másfél órát, amíg a baba aludt. Vagy akár a tegnapit. Mert lehet, hogy a másiknak mindig friss a haja, ezért sanszos, hogy nem szótárt magol, de talán azért nem, mert ő már a suliban megtanulta a nyelvet, amit Te most tanulsz, amikor Téged még inkább az első szerelmed érdekelt. És lehet, hogy neki mindig friss a körömlakkja, attól még ő is tudhat remekül sütni, csak épp a sütés után még lakkozott is. De ha sütni nem is tud, attól még főzni lehet, hogy igen.

 Egyébként előfordulhat, hogy akinek egy háromfős, elképesztően eleven, örökmozgó csipetcsapata van otthon, valóban nincs ideje arra, hogy körmöt festegessen, mert ha az egyik épp alszik is, a másikkal a versmondást kell gyakorolni és mire végzett, a harmadik épp enni kér, és mire az uzsonnával is végzett az anyuka, felébred az első. Ebben az esetben sajnos megtörténhet, hogy az anyuka szemét szúrja, hogy bezzeg a szomszéd anyuka állandóan csinos és Neki bezzeg mindig van ideje magára. Emberek vagyunk, elönthet a keserűség, de nem kell egyből támadni. Ha valóban ebben a helyzetben vagyunk, hogy foglalkoznánk mi többet a hajunkkal, körmünkkel, ruhatárunkkal, de nem tehetjük meg, két dolgot tehetünk: vagy szakítunk egy kis időt MINDENKÉPPEN magunkra (nagyi, keresztszülő, apuci, bárki, aki egy kis magunkra fordított idő erejéig vigyáz a csipetcsapatra), vagy optimistán szemlélve az életünket, arra gondolunk, lehet, hogy a hajunk le van nőve, de a kicsi nagyszerűt aludt, a nagyobbnak nagyon ízlett az uzsonnára sütött fánk, a legnagyobb meg tökéletesen felmondta azt a nehéz verset, és egészen biztosan csillagost ötöst kap holnap az iskolában. Oké, nem egy frissen lakkozott köröm, de holnap majd talán Te örülsz az új frizurádnak (mert sikerült befogni a nagyit), és a szomszéd anyuka örül a gyermeke ötösének.

 Ami fontos: nem vagyunk Andersenek, nem kell egy egész mesét költenünk valakinek az életmódjáról, pusztán azért, mert többet / kevesebbet foglalkozik valamivel (jelen esetben a külsejével), mint mi magunk.