A legtöbb nő (nem írom, hogy minden nő, mert az nem volt igaz) a természetes szülést (a hüvelyi szülés kifejezés a hivatalos, de én nem szeretem így használni) álmodja meg magának akkora, amikor eljön a pillanat, hogy a baba világra kíván jönni. Azonban ez nem ennyire egyszerű, ugyanis akadnak olyan tényezők, amelyek szükségessé teszik a császáros megoldást. Sajnos azonban, lépten-nyomon akadnak anyák, akik úgy gondolják, ha nem természetesen „nyomtad ki” azt a gyereket, akkor az már nem is a Te érdemed, hogy egyáltalán megszületett, legbántóbb esetben: nem is vagy igazi anya. Nem tudom, én erre az egészre azt mondom, baromira mindegy, mármint az anyaság szempontjából. Legjobb barátnőm császárral szült, én természetesen. Mindketten tizenvalahány órát vajúdtunk, maga a baba kibújása pedig mindkettőnknél a szülés legrövidebb része volt, kibújtak a babák, csak épp az egyik egy kicsi, a másik meg egy kicsit nagyobb lyukon, nem kell ezt túlmisztifikálni. Nem hinném, hogy egyik szülés pusztán ETTŐL lett volna könnyebb, vagy nehezebb. Hogy miért, azt is lehet két oldalról közelíteni:
- a természetes szülésben az a könnyebb, hogy nincs utána vágás a hason, de az a nehezebb, hogy lehet utána vágás egyéb helyen, amitől ülni cseppet sem kellemes.
- a császáros szülésnél az a könnyebb, hogy nincs gátseb, de az a nehezebb, hogy van seb a hason.
Hát, kinek ez, kinek az fáj jobban, egy biztos: anya lesz mindkét úton szülő nő, tehát szerintem:
az anyaság lyuk-független dolog!
A császáros szülés lehet programozott, ennek is megvan az előnye és hátránya is: tudod hogy mikor születik a baba, tehát nincs az „édes magzatvízelfolyásos meglepetés” és izgalommal teli várakozás, azonban fel tudsz készülni rá lelkileg, és nem a céges vacsi közepén úsztatod el a széked. A hirtelensült császár, azaz, amikor szülés közben derül ki, hogy ez a baba azon a lyukon bizony nem fog tudni kijönni, vágni kell tehát egy számára könnyebb utat, nem a kismama döntése, tehát ezért megszólni valakit egyenesen elítélendő dolog.
Internetes honlapon egy édesanya feltett egy olyan kérdést, miszerint a császár is szülés? Tette ezt azon okból kifolyólag, hogy szülése óta is bántja, hogy gyermeke nem természetes úton jött világra. Olvastam hideget, meleget, a fontos azonban az, hogy olyan válasz is érkezett, amelyben egy speciális esetről írt az anyuka, miszerint ha nem császározzák meg, bekövetkezhetett volna a legrosszabb. A császármetszés nem sajnálni való, vagy szégyenletes dolog, hanem sok esetben mentőöv, életet menthet. Mindenesetre elgondolkodtató, vajon ki okolható azért, hogy édesanyák szégyellik a szülésüket, mert császárral kellett végződnie. A válasz erre is megvan, nem vagyok büszke rá, de maguk az anyukák. Azok, akik szerint a császár nem szülés, hiszen nem kellett megszenvednie a császározott anyukának. Ilyenkor érdemes lenne belegondolni abba, hogy miért is ne lehetne szenvedésnek hívni egy komoly hasi műtétet, amikor átvágták a hasfalat, mire bejutnak a babához, majd összevarrják éppúgy, mint a gátsebet. Milyen lehet utána felállni, tüsszenteni, szoptatni? Van akinek könnyebb persze, nem egyforma a fájdalomküszöb az embereknél, de az biztos, hogy nem egy élményvasút.
Vannak persze valóban, akik azt írták az említett honlapon, hogy egy héttel utána már szaladgáltak, mert hogy náluk vajúdás sem volt, de ettől rosszabb anyák lennének, a szülés és a születés ténye ettől már nem is nyomna annyit a latban? Nem, ez megint csak egy rosszul elterjedt (elterjesztett) beidegződés, hogy csak a hüvelyi szülés a normális szülés. Nos, az én véleményem az, az egyszerű ember egyetért ezzel, aki pedig kicsit is többre tartja magát ennél az egysíkú meglátásnál, annak nem a szülés MÓDJA, hanem a születés TÉNYE adja meg az egész esemény semmihez sem foghatóságát.
