Megszámlálhatatlanul sok anyukától hallottam és olvastam, hogy milyen büszke arra, hogy fájdalommal szült. Büszke, mert valóban érezhette a szülés minden rezdülését, és mert igazán megdolgozott a baba világrajöveteléért. Volt olyan fórum, ahol annyira piedesztálra emelte magát egy „fájdalmasan” szülő anyuka amiért nem kért csillapítást, hogy nem bírtam szó nélkül és megkérdeztem: szerinte tehát, aki fájdalomcsillapítást kér, már nem is szenvedett annyit a babáért, és nem is lehet annyira büszke? A válasz meglepő és elszomorító volt: nem, ugyanis puhány nő kér csak csillapítást. Az erős nő kibírja, amit ki kell. Mélységesen felháborított, nem az, ahogyan ő döntött, hiszen minden anya más, hanem az, hogy másokat bírált, amiért nem hozzá hasonlóan döntöttek.

 Leszögeznék valamit, ami talán meglep valakit, de azért sokakat biztosan nem: nem csak minden kismama más, de minden szülés is más! Van, amelyik olyan gyorsan zajlik le, hogy az ember fel sem ocsúdik, és már ott nyöszörög a kis magzatmázas cukorfalat, azonban egy húsz órás, kimerítő vajúdás esetében már igencsak felmerül a gondolat: ha nem kérek csillapítást, csakazértsem, akkor én most hős vagyok, vagy hülye? Azt gondolom, az embernek, ha fáj a foga, elmegy a fogorvoshoz, és ha ki kell húzni, a világ legtermészetesebb dolga a fájdalom csillapítása a művelet közben, de attól az még igenis foghúzás. Miért kellene a mellemet verve összeszorított foggal (képletesen persze, mert a fogdoki épp közöttük nyúlkál) tűrnöm valamit, ami a XXI. században már egyáltalán nem kellene tűrnöm, hiszen VAN RÁ MEGOLDÁS? Az emberek feltalálnak valami hasznos dolgot, mi pedig használjuk. Így volt ez a kézi mosás helyett a mosógéppel, vagy a töltőtollas körmölés helyett a számítógéppel is. De mondhatnám példának azt is, hogy a szülés tényét sem füstjelekkel hozzuk a rokonok tudomására, hanem telefonálunk, mert van telefon. Én személy szerint áldom a nevét annak, aki az epidurális érzéstelenítést kitalálta, de más talán annak a nevét, aki valamelyik másik fajta fájdalomcsillapítást találta ki.

 A szülési fájdalmak csillapítása nem kötelező dolog. Ez vitathatatlan, mint ahogyan az is, hogy mindenkinek szíve joga eldönteni, kéri-e. A baj azonban ott van, ha lenézzük azt, aki máshogyan döntött, vagy éppen egyenesen idiótának tartjuk érte. Leszögezném, én nem tartom sültbolondnak azt, aki nem kér, pusztán úgy gondolom, ha valaki már a falat kaparja fájdalmában, és még mindig nem kér, mert természetesen akar szülni, tudnia kell, attól még természetes lesz a szülés, mert kevesebb fájdalmat érez! Igen, így igaz, a szülés attól még ugyanolyan szép és természetes, csak épp kevesebb fájdalommal jár. Hát olyan borzasztóan hangzik ez? Ma este olvastam egy nemrég szült édesanya véleményét, hogy tulajdonképpen ő iszonyúan megbánta, hogy nem élt az orvosok kínálta lehetőséggel, ugyanis a szülését olyannyira természetesnek akarta, hogy az egészből nem is emlékszik semmire, csak az iszonyatos fájdalomra. A másodikat már csillapítással fogja szülni, mert megértette, saját bőrén tapasztalta, hogy mivel napjainkban már teljesen természetes a fájdalom csillapítása (legyen az fejfájás, vagy fogfájás, műtét vagy a szülés), hogy az érzéstelenítéssel történt szülés is természetes!

Magának a csillapításnak van több módja is, a helyi, az epidurális, a spinális, gáz, stb., de mivel nem orvosi könyvről van szó, a részletekbe nem mennék bele, inkább pár dolgot tanácsolnék a magam és olvasott-hallott édesanyák bőrén tapasztalva, csokorba szedve, hogy a döntés kicsit könnyebb legyen szülés előtt állóknak, és az empátia-méter kicsit magasabb legyen szülés után állóknak (leginkább a legérdekesebb módszer, az EDA körül kihegyezve):

• egy kismama kérdésére (kérjen-e epidurált) ez volt egy pár hete szült anyuka válasza: ne kérj, kibírod, mindent a babáért! Én ebben azt nem értettem, hogy miért lenne a baba érdeke, hogy az édesanyjának nagyon fájjon a világra jövetele? Ugyanis fáj, hát ez kétségtelen, tehát a csillapítás bármely módjának első és egyik legnagyszerűbb pozitívuma, hogy csökkenti a fájdalmat, és sokkal, de sokkal könnyebb a szülésre koncentrálni tiszta fejjel.
• Azonban vannak, akiknek hatalmas fájdalomtűrő képességük van, és érezni akarják az összes összehúzódást, mert nekik ez jó. Ha nem érzed szülés közben a fájdalmat kibírhatatlannak, nem kell kérned.
• Ha kérsz, és kapsz, kicsit fel tudsz lélegezni, újabb energia-tartalékokat előszedni, azaz erőt gyűjteni a következő összehúzódásra, vagy nyomásra. Nekem erre hatalmas szükségem volt, mert nem vagyok egy, hogy is mondjam: G.I. Jane, ami az általános erőnlétemet illeti.
• Vannak nők, akiknek pont a fájdalom érzete ad elég adrenalin-löketet arra, hogy végigcsinálja „egy szuszra”, nincs igénye kifújni magát.
• Beszéltem anyukával, akinek az EDA óta fáj a dereka egy pontban. Ilyen is van, hazugság lenne azt állítani, hogy nem létezik. Nekem nincs ilyen problémám, de van akinél fennáll ez a gond.
• Azonban: ha már az orvostudomány kitalált egy olyan nagyszerű dolgot, hogy kevesebb fájdalommal szüljünk, ergo jobban tudjunk koncentrálni magára a szülésre, miért ne éljünk vele? Nem puhányság, csak józan ész. Ha csökkenthetünk fizikai fájdalmainkon, miért ne tennénk?
• Felgyorsíthatja a szülés folyamatát, a tágulást is segítheti. Nálam bevált. Kilenc órányi szülésem első 7 órája volt az a szakasz, amikor még nem kaptam meg, a további kettő pedig az EDA után történt. Pár ujjnyinál megkaptam, akkor gyorsultak be az események.
• Akadnak azonban nők, akiknél nem használ. Valóban megtörténhet, hogy úgy érzed, nem használ, mert így is irtózatosan fáj…azonban, honnan tudod, hogy ha nem kaptál volna, nem fájna MÉG JOBBAN?
• Nálam speciel a gátseb varrásnál is óriási pozitívum volt, hogy nem éreztem semmit, csak a babában gyönyörködtem, fájdalom nélkül. Van, aki természetesen azt mondja, ha már ott a baba, úgysem érdekli semmi más….hát nem tudom, szerintem nekem kicsit rontotta volna az összképet, ha közben érzem ahogyan egy tűvel hímeznek a hátsó felemen.

Talán sokan azért nem kérnek EDÁT, mert félnek tőle. Mert nem tudják a dolog mibenlétét, félnek hogy gerinc közelében tű, hát az nem jelent jót. Akadnak tehát érvek és ellenérvek, mégis azt gondolom, nem szabad pusztán a félelmeink alapján dönteni, mert ha a félelem vezérel egy számunkra idegen dologtól, ezen könnyen segíthetünk: kérdezzük meg az orvosunkat! Ne idegeneket az interneten, hiszen az biztos, hogy lesz ilyen vélemény, meg olyan is, némelyik majd igazolja félelmeinket, némelyik meg megcáfolja. Lesz olyan, amelyik újabb, eddig nem gondolt kételyeket ébreszt és lesz olyan, amely kicsit megnyugtat majd, de az a bizonyos bogár, ami a fülünkben ül, ott marad. Nem anyukáktól kell kérdezni, hogy a  TE szülésed hogyan zajlódjon le, hanem arra gondolni, mivel minden szülés más, majd a sors eldönti – és a helyzet természetesen – hogy kell-e kérned gyógyszeres segítséget, vagy sem. Hiszen ez a dologban a jó, hogy NEM kell előre döntened, és el kell hinned, NEM leszel attól sem több, sem kevesebb hogy kérted-e vagy sem.

Végezetül álljon itt egy ostoba érv a „fájdalmas” szülés mellett, az érzéstelenítés ellen: „Nagyanyáink is azzal szültek és nem haltak bele.” – csodás. Nekik fájt, fájjon nekünk is, végülis nem halunk bele. Hiába tart az orvostudomány ott, ahol tart, ne haladjunk vele.

Nem hiszem, hogy csak az éli át a szülést, akinek baromira fáj. Ugyanis a szülés érzése nem a fájdalom, hanem az, hogy életet adsz. És azt már pedig akkor is adsz, ha közben nem fáj. Azt hiszem, ez a dolog kulcsa: fel kell ismerni mindenkinek azt, hogy a szülés nem attól igazi és csodás, hogy fájt-e vagy sem. Hiszen a szüléssel nem a fájdalmat ünnepeljük, nem annak örülünk, hanem a csecsemőnknek, akit kilenc hónapja (gondolatban pedig talán már sokkal régebben) vártunk. Maga a szülés a nagy dolog az egészben, nem a fájdalom!

Nem azért vagy erős és kemény nő, mert fájt a szülés, hanem azért vagy erős és kemény és nagyszerű nő, mert szültél!