Minden édesanya egyik legnagyobb kihívása, ám egyben legörömtelibb pillanata, amikor el lehet menni a gyermeknek VÁSÁROLNI. Ennek az örömnek csak az szabhat gátat, ha nem vagyunk annyira eleresztve, hogy úgy érezhessük, mindent megadhatunk a kicsinek, és persze mindenből a legjobbat adhatjuk meg. Mert ki ne akarná szeme fényének a lehető legjobbat, mindig, mindenből? A kérdés itt is, kinek mi számít a legjobbnak, és mi az, ami valaki szerint már pénzkidobás?

 Nehéz dolog ez, főleg egy ilyen anyagias világban, ahol gyakorlatilag már a levegőért is fizetni kell. És amikor számba vesszük, mi is kell egy gyereknek (főleg ha első), nem kevés nehéz pillanatot okoz a gondolat, hogy honnan is fogjuk mindezt beszerezni anélkül, hogy zaciba kellene csapnunk a dédi antik ékszereit, visszahúzni a nadrágszíjat, visszafogni a telefonálást, az utazást, fogyókúrára a kutyát? Ha valaki szerencsés helyzetben van (mint amilyenben én is), a család és barátok elhalmozzák babás ajándékokkal, nálunk a gyerkőc cuccainak jó hetven százaléka a szüleimtől és tesómtól származik. Nem vártam el, de nagyon jól esett, ők meg olyan típusok, akik inkább esznek egy hétig sajtos tésztát, csak meg tudják venni Levinek azt a Micimackós, háromfunkciós, óvodás korig használható járgányt, csak mert ő ránézett és mosolygott amikor meglátta. Kisfiamnak születése előtt több ruhája volt mint a család többi tagjának együttvéve, pedig mi sem jártunk sosem akármiben. Egyszerűen, az én családomat megfertőzte a „babának vásárolhatnék”, aminek megpróbáltak gátat szabni az anyagi határok, de ezeket mi úgy próbáltuk kijjebb szorítani, hogy inkább zacsisleves meg tejbepapi volt a menü két hétig, csak hadd vegyem már meg a kicsinek azt a cuki kis farmert akkor is, ha a negyedik lesz már a szekrényben ugyanabból a méretből. Azt gondolom, a babának való vásárlás is mindenkinek a maga dolga (kellene, hogy legyen). Mégis, itt is, minden területen véleményekbe, elítélő nézésekbe, hátunk mögött való kibeszélésbe ütközik az ember, és ez kivédhetetlen, mert valakinek az nem tetszik, ha sok mindent veszel a gyerekednek, valakinek az, ha nem sok mindent, valakinek az böki a csőrét, ha újonnan vásárolsz, valakinek meg az, ha használtan. Persze a „sok minden” relatív, de, mint tudjuk, mindenkinek a saját maga által vásárolt dolgok száma és mennyisége a mérce, tehát ha "Te annál kevesebbet vásárolsz a gyerekednek (ruhából, játékból), az túl kevés és szívtelen vagy, ha meg annál többet, az meg túl sok és rázod a rongyot". Itt persze tisztelet a kivételnek, aki nem szokott másokat megszólni (figyelem, a hátuk mögött sem ér!) azért, mert több/kevesebb tárgyi javat juttat a gyermeke birtokába, netán drágábban/olcsóbban.

Babaszoba, használati tárgyak

Ha gyermekünk szobáját szeretnénk berendezni, két lehetőségünk van. Beszerezhetjük a berendezési és használati tárgyakat újonnan, vagy másodkézből. Ha a használt utat választjuk, azon belül is számtalan lehetőségünk van: rokontól, ismerőstől, akinek idősebb gyermeke már nem használja az adott dolgot, internetes oldalakon, fórumokon is kínálnak használt, ám jó állapotú holmikat, de akár a védőnői szolgálat vagy a gyermekorvosi rendelő hirdetései között is találhatunk kiságyat, babaőrt hirdető szórólapot. Járható út még a bababizományi. Ezeknek előnye, hogy olcsóbban jutunk hozzá olyan használati tárgyakhoz, melyeket talán csak pár hónapig használunk, tehát pénztárcakímélő módszer, ha ezt az utat választjuk. A másik lehetséges választás, ha újonnan szerezzük be az új lakó berendezési és használati tárgyait, kiságytól kezdve egészen a mellszívóig (ami inkább az anyuka használati tárgya), itt is lehet olcsón jó holmihoz jutni, ha szerencsések vagyunk, de a határ lehet a csillagos ég is, ha még szerencsésebbek vagyunk, és nem kell árcédulát nézegetnünk. Itt az előny az, hogy csemeténk lesz az első, aki használatba és birtokába veszi a megvásárolt holmikat. Bababútort természetesen saját igény szerint is csináltathatunk, ha valakinek bírja a tárcája, a kisbaba és a lakás igényeinek megfelelő babaszobát alakíthatunk ki. Egy azonban biztos: akár így döntesz, akár úgy, lesznek anyukák (barátok, rokonok, idegenek) akiknek a döntésed szúrni fogja a szemét, mert ő bizony nem így döntött volna. Mikre számíthatsz?

• A használt ágyikó és szekrényke ki tudja, milyen tisztaságú lakásban állt eddig, ki tudja, mennyire takarították, mindenféle baci megbújhatott itt-ott a szegletekben, a tárgyakat pedig (mellszívó, és egyéb fokozott biztonságú higiéniai eszközök) szinte lehetetlen totális mértékben fertőtleníteni, a gyermek különben is mindenből újat érdemel, miért is kezdené kicsi életét másodkézből szerzett cuccokkal, nem a gyereken kell spórolni! Ráadásul ha újonnan veszed, még a tesó idejében is tökéletes állapotban lesz, a használtat pedig már előtted is ki tudja hányan használták..
• Az új ágyikó és szekrényke pénzkidobás, ugyan mitől félnek a használt bútor ellenzői, talán valamelyik polcocskán ücsörög az influenza arra várva, hogy kisbabánk nyakába ugorjon? És a mellszívó meg egyebek? Hiszen úgyis kifőzi és fertőtleníti az ember újonnan is, akkor teljesen mindegy, hogy használták-e előtte vagy sem, ráadásul ki tudja, mi mellett tárolták az üzletben és milyen körülmények között, egész egyszerűen butaság ilyesmiből újat venni, ráadásul lehet, hogy pl. cumisüveget vagy mellszívót nem is fogsz használni, minek tízezreket kidobni rájuk az ablakon?

Látszik, aki valamelyik megoldásban hisz, úgyis csak az egyik véleményt fogja mondani Neked, a másikkal meg hiába védekezel, meg sem fogja hallani. Ez biztos. Még akkor is, ha azt mondja, hááát, lehet benne valami. Mert otthon úgyis elregéli majd a férjének, hogy „Te képzeld a Mari kopott bútort vett annak a szerencsétlen kicsinek……” vagy éppen „Hallod, a Kovácsék megint a rongyot rázzák a méretre csináltatott pelenkázójukkal!” A saját pénztárcáját mindenki maga ismeri, meg a saját igényeit is. És itt nem csak pénztárcáról van szó, hanem meggyőződésről is! Vannak családok, akik megengedhetik maguknak a méretre és színre gyártott, méregdrága import fából gyártatott Micimackó és Kockásfülű Nyúl piknikezik témájú, egyedi díszítésű bababútort is, mégis úgy vallják, inkább pelenkából vesznek majd drágábbat meg bio zöldségesnél rendelik a brokkolit, a pelenkázónak oly mindegy, úgyis csak a szart szedik ki rajta a gyerek alól. Az ágy meg szintén mindegy nekik, ugyanis álmos gyermek bárhol elalszik. Ez mindenkinek meggyőződés kérdése, mi az, amire gondolkodás nélkül költ és mi az, amire kétszer is megszámolja, akár szükséges neki számolgatnia, akár nem. Jó kis támadási felület a pénztárca, de egyrészt nem illik, másrészt értelme sincs a máséban kotorászni. Mindenesetre úgy gondolom, ha valaki a saját szobájára ad, akkor adjon a gyermekéére is, azaz furcsán néz ki egy olyan lakás összképe, ahol a nappaliban a legújabb típusú bőrgarnitúra feszít az antik dohányzóasztallal, azonban a babaszobában szemmel láthatóan kopott, vagy foltos bútorok vannak másodkézből. Erre azért nem árt tehát odafigyelni, de megszólni még egy ilyen lakást sincs joga senkinek, maximum átgondolni, hogy mi ezt így biztosan nem.

 Babaruhák, cipőcskék

Itt is megvan a választási lehetőségünk minden egyes darabnál a kétszáz forintostól a húszezer forintos megoldásig. Itt is megvan a két alappillér a döntésnél: a pénztárca és az elveink. Van, aki megtehetné, hogy a kisbabája már két hetesen a Vogue címlapján szerepeljen mint divatbébi, mégis használtan vadássza a párszázas ajánlatokat, és van, aki két hétig él margarinos kenyéren, hogy a gyermekének megvehesse azt az édes Nike joggingot. Mielőtt bárkit is elítél az ember, érdemes átgondolni az indokokat, és az érvek-ellenérvek csatáját:

• Használtan ruhát venni igénytelenség, hiszen egy kisbaba mindenből a legjobbat érdemli, pláne újszülött korban, én sem szeretem mások levetett gönceit hordani, akkor a gyermekem se tegye. Ki tudja kik (és hányan) hordták előtte, ráadásul ma már Tesco, Auchan, és társaik minden korú picúrok számára kínálnak édesebbnél édesebb, ám teljesen elfogadható áron ruhácskákat.
• Újonnan ruhát venni pénzkidobás, mert egyrészt kinövi két nap alatt, másrészt összekoszolja két perc alatt, nincs ember, aki tisztességgel ruházni tudna egy kisgyereket, hogy közben ne kellene lemondania más dolgokról. Új ruhát venni egyszerűen butaság, hiszen a picik olyan gyorsan nőnek, hogy a használt ruhácskát is maximum kétszer-háromszor ha felvették, ráadásul olyan pici korban nem is nagyon tudnak kárt tenni benne, mégis mi lehet a legnagyobb baj, kimosod és kész.

Az érvek és ellenérvek tárháza kifogyhatatlan, és itt is igaz, hogy a két ellenpólus képviselői soha az életben nem győzik meg egymást arról, hogy az ő érveik bizony súlyosabbak, de mégis minduntalan meg fogják próbálni, csak egy idő után nem egymásnak, hanem harmadik félnek, mintegy kibeszélésképpen. A használt ruhák egyébként származhatnak rokontól, ami teljesen természetes dolog, én is oda fogom adni húgomnak Levi ruháit (természetesen nem az ő számára, hanem majdani gyermeke számára), ami inkább vita tárgyát képezheti, azok a szó szoros értelmében vett turkálók. Mindenekelőtt leszögezem: én nem szeretem a turkálókat. De ez az én véleményem, attól még látom az előnyeit is, olcsók, és sok ruhát, amiket megveszünk a kicsinknek, maximum egyszer adjuk rá, mert bizonyos korban kedden még nagy, szombaton már végig ér benne a lába. Mindazonáltal én magamnak sem veszek használtan ruhát (nem tudom miért, egyszerű belső meggyőződés és kész), a babámnak sem fogok. De aki nem így tesz, az ő döntése, ő legalább nem fogja összeszorított foggal nézni, hogy a rohadt életbe már megint nem jött ki a barack. Dobtam már félre egy használat után sokezres ruhadarabot….nem volt jó érzés. EZ azonban az ÉN meggyőződésem, és elfogadom, ha más nem osztja. Mindenesetre egy dologról azért lebeszélném az anyukákat (tudom, alapjában véve ellenkezik az elveimmel, hogy leírjam, de idekívánkozik): a járni tanuló babákok ún. „első lépés kiscipőjét” mindenképp a Te kisbabád használja először! Végeláthatatlan károkat okozhatunk azzal a döntéssel, hogy használt babacipőben tanítjuk járni a babát, de erről a gyermekorvosotok sokkal többet fog tudni mondani, de azt javasolnám, kérdezzetek inkább meg egy ortopédust. A megrögzött használtruha-vadászok (mert sokan egyébként hobbinak is tartják a kincsvadászatot, legyen szó gyerek, vagy felnőtt ruházatról) számára is átgondolandó tény, hogy a babák kis lába alakul, fejlődik, a talpboltozat az első lépésekkel formálódik, és egy teljesen érintetlen cipőtalpacska ezerszer jobbat tesz majd a kis talpaknak, mint egy kitaposott darab. De mivel nem vagyok orvos, valóban javaslom egy ortopédus felkeresését vagy azért, hogy megtudjátok, miért tanácsolom, amit tanácsolok, vagy azért hogy cáfolatot keressetek rá. (ha ilyet találtok, minden elismerésem)

Használt játékok

 A fáma itt sem szól másról, mint arról a döntésről, érdemes-e a gyerkőcnek újonnan megvenni egy hintalovat (építőkockát, plüssnyulat, rágókát, falepkét, rajztáblát, stb.) tízezerért az üzletben, vagy inkább megrendelni azon a híres oldalon (vagy a másikon) használtan háromezerért. Hiszen fertőtleníteni vagy kimosni ezeket is lehet, és talán a gyerek rá sem fog nézni, akkor legalább nem tízezret dobtunk a kukába.

• Használt játékot venni több értelme van, ugyanis lehet hogy a gyerkőc, akié volt, egyszer a kezébe fogta, aztán annyi, hozzá sem nyúlt többé, ráadásul nyilván itt sem lapul egy bacifiúcska hogy az én babámra ugorjon, vagy ha igen, úgyis megdöglik a Domestosos átmosástól, és valóban, mi a garancia arra, hogy az én gyerekem kettőnél többször veszi majd a kezébe?
• Az új játéknak az én gyermekem az első birtokosa, tehát tutira nem volt még soha lehányva, letüsszentve, szétkarcolva, mert a legjobb fertőtlenítő is csak a bacik 99 százalékát szedi le, jobb félni, mint megijedni. Na meg ne a gyereken spóroljunk már, pláne a plüssállatok lehetnek bacigócok, amihez jó kis influenza-bárányhimlő kombós gyerek bújt és ez ellen a koktél ellen mit sem és a legdrágább mosópor sem. Különben is, ha neten rendelem, mi a garancia, hogy valóban olyan, mint elképzelem, át is verhetnek, és az utánajárás helyett inkább megspórolom az időt és ideget, elmegyek egy játékboltba és megveszem, akkor azt kapom, amiért fizetek.

Mindkettőben van ráció, itt is az elvek döntenek, és/vagy a pénztárca. Egyébként egy jó tipp, ha nem tudná az ember, érdemes-e kifizetni valamit: mi a játékboltokban árgus szemekkel figyelünk, miket les a fiam hosszú percekig, mik után sikongat, mit akar lekapni a polcról. Nem vettünk még zsákbamacskát amióta játékokkal játszik, mert ismerem, tudom, mi érdekli, és tudom, mi tetszik neki a boltban. És bevallom, játékboltokban vásárolok, mindig, mert ez az én meggyőződésem, de ez teljesen egyéni döntés, való igaz, kisfiamnak egy játéka helyett rendelhetnék használtan másik nyolcat, mégis vállalom hogy egyet veszek, de azt újonnan, én így döntöttem, ha Te máshogy döntesz, nem kell szégyenkezned miatta, úgysem fogjátok meggyőzni egymást a másik érv vallójával, ezt el kell fogadni, és kész.

 Egyébként, szerintem a turkálók, bizományik, netes cserebere- és rendelős oldalak olyan szinten tuti jó dolgok, hogy aki esetleg a pénztárca miatt nem vásárol a gyerkőcének új dolgokat, nem kell szégyenkeznie, hiszen kifejezetten divatba jöttek a turkálók és internetes használtcikket kínáló oldalak, nem lehet tudni, ki vásárol használtcikket a pénztárcája, és ki a meggyőződése okán. Többek között ezért (sem) intelligens dolog emiatt bántani egymást. Kedvenc netes kérdésfeltevő-válaszolgató oldalamat olvasgatva sok anyaháborúba futottam már bele, ahol a használtruhát, -játékot, -egyebet vásárlók szerint az új holmikat vásárlók pénzherdáló nagyzoló majmok, a kizárólag újonnan vásárlók szerint pedig a másik oldalon csakis irigykedő csórók állnak. Igen, ilyen éles szavakat és stílust is képesek voltak egyesek megütni egymással szemben, csak hogy érvényt szerezzenek az igazuknak és meggyőzzék egymást, és képesek voltak oldalakon keresztül veszekedni minősíthetetlen stílusban, anélkül, hogy rájöttek volna, a hal úgysem győzi meg a verebet, hogy a vízben sokkal jobb, mint a veréb sem a halat, hogy repülni márpedig sokkal elfogadhatóbb közlekedési mód az úszásnál. Ha érzel Magadban némi empátiát, és/vagy intelligenciát: Te se tedd. Úgysem fogod meggyőzni, még akkor sem, ha van, amiben igazad van, mert az elvekben ez a szép és jó: belénk vannak kódolva, akár velünk születtek, akár belénk nevelték, de egy biztos – a turkálóba járó NEM az ÉN gyermekemnek vesz használtruhát, az új cuccot vásárló pedig NEM az ÉN pénzemet szórja, szóval legyen mindegy, hogy a saját gyereke miben jár, és mennyi értékben.

 Ennek okán azért valamit megemlítek: ha ruhát, játékot, (tehát nem fogyó dolgot, mint például popsitörlő vagy babasampon) viszel ajándékba, azért biztos, ami biztos, legyenek újak. Lehet, hogy SZERINTED pénzkidobás az új babaruha, mert kinövi, leböfögi, stb., de talán az ajándékozott édesanyjának nem ez az elve. Természetesen, ha ezer százalékig tudod, hogy ő maga is használtan vásárol, mert egyezik az elvetek, akkor megbocsájtható, de akkor is szép gesztus vadiúj cuccot ajándékba vinni. Ha nem vagy biztos abban, hogy melyik oldalon is áll, válassz mindenképpen újat, azzal nem lőhetsz mellé. Vannak darabáras turkálók egyébként, ahol egy-egy darab bizony drágább, mint újonnan egy Tesco-ban, a kilósban meg órákig is túrni kell egy-egy normális állapotú holmiért, ezt azért nem árt belekalkulálni. Ez érdekes dolog egyébként, mert én is kaptam egy rakás használt babaruhát (nem rokonbabáé volt, hanem turkálósak) és volt közöttük pár holmi, amiket én is ráadtam Levire, de ez kb. a kapott ruhák 5 százaléka. A szélesebb-mint-hosszabb pulcsik és a most-narancssárga-de-régen-piros-volt kategóriát inkább kimostam, eltettem, talán majd valamikor, valakinek hasznára lesznek majd. Mindenesetre van egy ismerősöm, aki szép és igényes babaruhákat árul (használtan is), tőle nyugodt szívvel választottam néha egy-egy darabot, mert ismerem, és nagyon körültekintően válogatta össze a kínálatát. Tehát egy-egy édes és szép darabért én is feladtam az elveimet, elfogultnak lenni tehát ebben a kérdésben sem érdemes.